Polski 126

Itt figyelemmel követheted az autom életét.

Az olasz Fiat 126 lengyel liszenszváltozata a Polski Fiat 126p.
1973-ban kezdték gyártását, és egészen 2000-ig gyártották a lengyel FSM Bielesko-Bialában és Tychyben lévő gyáraiban.
Lássuk, hogy is zajlott!

Kezdetben vala a Fiat 500 A, közismertebb nevén Toppolino, amit 1936 óta gyártottak. Később jött az 500C, amit egészen 1955-ig gyártottak. 1957-től a Fiat 500 Nouva volt színen a torinói gyárban. Ennek továbbfejlesztett, átdolgozott változata a Fiat 126.

A Fiat 126 1972-ben kezdte pályafutását Torinóban 594 cm³-es, 23 LE-s motorral. 1973-ban kezdődött a lengyel gyártás.
1977-ben történtek a 28 év legnagyobb változtatásai, motor és felszereltség tekintetében. 1980-ig még párhuzamosan gyártották Torinóban és Lengyelországban a 126-ost. Lengyelországban 5 különböző változatot mutattak be. A 126p-650 standard a nálunk elterjedt változat, az S, L, K változatok olyan kényelmi felszereltséget tartalmaztak, amelyek nálunk csak 1985 után jelentek meg először, illetve mozgássérültek részére gyártottak egy I elnevezésű változatot is.
Magyarországon a történet egyszerűbb. 1977 előtt a króm lökhárítós, kúpos felnis, kis műszerfalas, 594 cm³-es változatot láthattuk. 1977-ben a motor már 652 cm³-es.
A következő, látványosabb változások 1985-től 2000-ig folyamatosan zajlottak.

1985-86-ban a motor új hengerfejet kapott, ekkor lett a 650-ből 650E, ami a kocsi hátulján lévő táblán látszik elsőre. A fékrendszert korszerűbbre cserélték, ezzel párhuzamosan a kúpos felnit pedig egy használhatóbb, 4×98-as felnire. A krómot műanyag lökhárító váltotta fel. A motorháztetőn, illetve a kocsi orrán lévő felirattartó lyukak helye is ekkor változott meg, a hátsó rendszámtábla is ekkor került fel a motorháztetőre.
1987-ben megjelent az új, nagyobb műszerfal, ezzel párhuzamosan a hátsó lökhárítóba ködlámpa és tolatólámpa került. Kisebb, jobb fogású kormány került fel, változiott a belső tér, főleg a műanyag elemek. Kicsit változott a légbeömlők formája, a kocsi oldalán megjelent a díszléc. A rotoros gyújtást felváltotta az elektronikus gyújtás.
1988-ban megjelent a generátor, a légbeömlők megnőttek, és ismét új formát kaptak.
1989-90-ben a bowdenes indítást felváltotta a kulcsos, ezzel együtt változott kicsit a belső tér, és a műszerfal. Fűthető hátsó ablakot szereltek be.
1992-ben megszűnt a Merkúr, így a jármű importálása abbamaradt. Ezért ha 1991-nél újabb gyártású Polskival találkozunk az országban, akkor vásárlás előtt feltétlenül csináltassuk meg a gazdájával az eredetiség-vizsgálatot, mert az az autó legalábbis gyanús.
De a gyártás nem állt meg 1992-ben.

1990-ben a Fiat és az FSM köszös fejlesztéseképpen (képzelem, mennyit tehettek hozzá a lengyelek:)) bemutatták a BIS fantázianevű változatot, amit elvétve Magyarországon is láthatunk. A kor igényét követve lecserélték a motort egy 700cm³-es vízhűtéses Lancia motorra, amelyet elfektettek és lejjebb helyeztek, így a kocsi hátuljában is sikerült némi csomagteret csinálni. A külsőn ez a hátsó ajtón látszik, valamint a szorosabb együttműködést hirdetendő, a Polski Fiat feliratot az akkori Fiat embléma váltotta le. A lökhárítók más vonalvezetést kaptak, és jobban illeszkedtek a karosszériához. A légbeömlőnek már nem volt különösebb szerepe, de meghagyták, csak visszatértek a régi, kisebb változathoz. Az oldalsó díszlécet egy esztétikusabb, keskenyebb csíkra cserélték. A kerekekre gyárilag dísztárcsa került.

Ám az eredtihez képest is problémás, nehezen hozzáférhető és szerelhető konstrukciót sikerült alkotniuk, így 1995-ben visszatértek a jól bevált léghűtéses változathoz, és Town néven gyártották azt. A külsőt azonban tovább finomították.
Teljes egészében letekerhető ablakok kerültek az ajtókba, a hátsó ablakot pedig a más típusokból jól ismert kibillenthetőre cserélték. A jobb oldalra is került visszapillantó-tükör, mindkettő belülről állítható. A fix üléseket lecserélték a magastámlás, dönthető sportülések, később még a hátsó ülések is fejtámlát kaptak. A fényszóró szempilláját lecserélték egy gumi porvédőre, az első indexbúra átlátszó lett, az oldalsó kisebb, szebb, kerek lett és lejjebb került, a hátsó lámpa alakja is más lett. A műszerfal kapcsolói kerek véggel rendelkeztek.

Közben elég sokféle felépítménnyel kísérleteztek, többségük nem nagyon lépett túl a tanulmányautó státuszon (Lásd Fotógaléria). Készült kétféle cabrio, többféle kisáruszállító, terepjáró, kombi, orrmotoros, sőt még dízel változat is, de ezek még Lengyelországban is ritkaságnak számítanak.
2000. szeptember 22-én gördült le a Happy End nevű széria utolsó darabja a gyártósorról, és múzeumba került. Különböző források alapján kb. 3.300.000 darab készült Lengyelországban. Az olasz autókkal együtt több, mint 4 és fél millió darabot gyártottak. Ezzel a darabszámmal Közép- és Kelet-Európában a Trabantot is megelőzve a legnépszerűbb kisautó lett a Polski Fiat 126.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 7
Heti: 12
Havi: 43
Össz.: 16 622

Látogatottság növelés
Oldal: Az autó története
Polski 126 - © 2008 - 2024 - polski.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »